Hirdetés

Ez a sarc még nem a végső: útdíjat tervez a főváros

A számítások szerint az eddigi támogatásokon felül 21 milliárd forintra van még szükség, hogy a BKV idén ne legyen veszteséges. A főváros kész befizetni az összeget, ha a kormány jogszabálymódosítással lehetővé teszi a bevételeinek növelését. Tarlós nyolc lehetőséget tárt a kormány elé, amelyből a gazdasági tárca csak egyet (a legbrutálisabbat) támogat: a havi tízezer forintos úthasználati díjat.

Az úthasználati díjat a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kell váltani, papíralapú matrica formájában, ára a BKV-bérlethez hasonlóan havi 10 ezer forint lehet, meglétét pedig a rendőrség ellenőrizné, áll abban az anyagban, amit a kormány szerdai ülésén tárgyal. A dokumentumban lévő számítások szerint a bevezetést követően a 600 ezer fizetésre kötelezett gépkocsi tulajdonosa - 50 százalékos fizetési hajlandóságot és 10 százalékos autóletételt feltételezve - egy év alatt 32 milliárd forintot fizetne be a kasszába.

Csakhogy az anyag számol a kockázatokkal is: az ellenőrizhetetlenség miatt még az 50 százalékos fizetési hajlandóság is kétséges, jelentős felháborodást vált ki a közvéleményből, és igazságtalan a keveset autózókkal szemben.

Fotó: Nagy Attila

Az útdíjat is tartalmazó fővárosi javaslatcsomagot öten írták alá: Tarlós István és két helyettese, Bagdy Gábor és György István, valamint Németh Zoltán fővárosi frakcióvezető és Rogán Antal. Miután az index kirobbantotta a botrányt, az útdíjas javaslatot már senki sem akarja vállalni. A gazdasági minisztériumnak viszont a csomagból pont ez az elem tetszik.

A budapesti matricás úthasználati díj bevezetéséről szóló javaslat nem tükrözi a főváros álláspontját, az egy kerületi polgármester javaslata, nyilatkozta Tarlós István főpolgármester. Mivel a javaslatcsomag aláírói között egy kerületi polgármester van, a főpolgármester nem kimondva, de Rogán Antalra gondolhatott.

Még szinte meg sem jelent a feltételezés, Rogán Antal azonnal közleményt adott ki, amely szerint az általános útdíj bevezetésére nem ő tett javaslatot. A közlemény szerint a nyolcpontos javaslatcsomag minden elemét a Budapesti Közlekedési Központ dolgozta ki és foglalta írásba. (Rogán két pontban különvéleménnyel is élt, ám ezek egyike sem az útdíj volt.)

NGM: A dugódíj és minden egyéb adónem a Tarlós István által javasolt megoldások között szerepelt.

A BKK ugyanakkor közleményében kijelentette, hogy nem tartja bevezetésre alkalmasnak az elkészült útdíj-koncepciót, a hírekkel ellentétben a feladatuk pusztán egy felvetett javaslat, ötlet elemzése volt. Ezt elvégezték és már január elején bemutatták: jelentős a kockázata és igazságtalan.

Rogán közleményében azt írja, hogy támogatja, ha Tarlós István visszavonja az útdíjról szóló javaslatot, mert helyette egy differenciált dugódíj bevezetése sokkal racionálisabb és igazságosabb megoldás lenne. A dugódíj bevezetését 2013-ban tervezi a főváros, ha a kormány támogatja az ellenőrző kamerarendszer kiépítését, de ha a támogatás késik, 2014 lehet a céldátum.

A 4-es metró uniós támogatása kapcsán a belvárosi behajtási díj bevezetése az EU által előírt feltétel, azonban ezt csak kellő körültekintéssel és technológiai felkészültséggel szabad bevezetni, az európai példákhoz hasonlóan, egy meghatározott belvárosi zónába való behajtásra épülő díjrendszerrel, áll a BKK közleményében.

Megszólalt a gazdasági tárca is

A dugódíj és minden egyéb adónem a Tarlós István által javasolt megoldások között szerepelt, jelentette ki Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár hétfőn, az MTI megkeresésére. Szatmáry szerint a tárca már a parlamenti szakaszban is markánsan elutasított minden olyan, a BKV finanszírozására vonatkozó javaslatot, amely az iparűzési adó emelésével vagy különadó kivetésével oldotta volna meg a helyzetet.

A fővárossal folytatott tárgyalásokra kijelölt államtitkár elmondta, hogy az egyeztetéseken mindvégig az "egy forint - egy forint" elvet képviselte a finanszírozás kérdésében, vagyis amit a főváros vagy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hozzátesz a tömegközlekedési vállalat kasszájához, azt teszi hozzá a kormányzat is. A mostani javaslat szerint is a költségvetés több mint 30 milliárd forinttal járulna hozzá a BKV helyzetének stabilizálásához, jegyezte meg.

Mint ismertette, az erre vonatkozó javaslatról is tárgyal a kormány a keddi vagy szerdai ülésen. Hozzátette: 2012-ben a tárca nem lát lehetőséget a parlament által már elfogadott jogszabályok módosítására. Példaként említette az elfogadott adótörvényeket, a forrásmegosztást, valamint a parkolási bevételeket. Szatmáry Kristóf jelezte: elvi alapon nem támogat olyan megoldási javaslatot, amely az Országgyűlés kompetenciája, mivel az Országgyűlés már döntött a 2012. évi adótörvényekről és a forráselosztásról.

Kitért arra is, hogy a kormány elé szánt anyagban nem tételenként vannak meghatározva az elemek, hanem ezen elvek mentén. Mint mondta, a tárca a főváros által küldött javaslatok közül nem emelt ki külön dugódíjat vagy tarifaemelést, hanem jelezték, hogy a 73 milliárdos hiányszám hiányzó 16,5 milliárdos részét a fővárosnak saját hatáskörében kell megoldania.

Kerületi Újság a Facebookon

Hirdetés

Hirdetés

Ti küldtétek

budapest2.jpg

Kerületi hírek

Illegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen
2012 máj. 15 13:49 - csepel.huIllegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:46 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:18 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Állampolgársági eskütétel Csepelen
2012 máj. 07 20:58 - ÖS

2012. május 7-én harmincöten kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a Polgármesteri  [ ... ]

Kőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásá...
2012 ápr. 26 09:15 - Kerületi ÚjságKőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja


Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Dr. Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest  [ ... ]

Csepel Ifjú Tehetségei 2012
2012 ápr. 26 09:01 - ÖS / csepel.huCsepel Ifjú Tehetségei 2012

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Csepel-sziget Ifjú Tehetségei Regionális Képző- és Ip [ ... ]

Elhunyt a Vasas és a Csepel egykori futballistáj...
2012 ápr. 26 08:56 - Kerületi Újság

Elhunyt Boday Ferenc, a Vasas korábbi ifjúsági válogatott futballistája, aki bajnok is lett az  [ ... ]

Miért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?
2012 ápr. 26 08:16 - Sport24.huMiért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?

Csepeltől egészen Londonig fut Varga Norman azért, hogy az embereket szemléletváltásra ösztö [ ... ]

"Elsőkézből" - polgármesteri fogadóóra Kőb...
2012 ápr. 24 13:52 - Kerületi Újság

"Elsőkézből" Polgármesteri fogadó óra 2012.04.23.
jwplayer('avID_AVPlayerID_56 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. árpilis 18. (videó)
2012 ápr. 24 13:48 - Kerületi Újság

Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének rendkívüli ülése 2012.04.18.
 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19.
2012 ápr. 24 13:45 - Kerületi Újság

Budapest X. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('av [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19. (videó)
2012 ápr. 24 13:42 - Kerületi Újság

Budapest XI. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('a [ ... ]

Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában
2012 ápr. 24 13:34 - OSZI'95 Ingatlan Kft.Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában

Ha valakitől megkérdezzük, mi jut elsőként eszébe Zuglóról, azt mondja zöldövezet, és ez [ ... ]

Ki szállítja el az utcán fekvő állattetemeket...
2012 ápr. 23 11:55 - Kerületi Újság

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közterületen észlelt állati tetemet az Önkormán [ ... ]

Kiadó a Csősztorony
2012 ápr. 23 11:49 - Kerületi Újság

Budapest mértani középpontja közelében bérbeadó Kőbánya egyik szimbóluma és büszkesége, [ ... ]

Halmajális lesz az Óhegy-parkban
2012 ápr. 23 11:46 - Kerületi Újság

Szeretettel várunk mindenkit május elsején az Óhegy parkban, ahol színes programok szórakoztat [ ... ]

Útfelújítás a budai várban
2012 ápr. 23 10:27 - Kerületi ÚjságÚtfelújítás a budai várban

Budapesten a Budai Vár területén, a 16-os buszcsalád útvonalán kezdjük meg a felújítási mu [ ... ]

Tisza István-szobrot avattak Zuglóban
2012 ápr. 23 10:23 - Kerületi ÚjságTisza István-szobrot avattak Zuglóban

A néhai miniszterelnök emlékéhez méltó helyen, a Zugló Önkormányzata által újonnan kialak [ ... ]

Kispest - Zárszámadás elfogadva
2012 ápr. 23 10:19 - Kerületi ÚjságKispest - Zárszámadás elfogadva

Pályázatot ad be az önkormányzat a természettudományos oktatás megújítására. A csütört [ ... ]

A Csevak Zrt. munkatársat keres
2012 ápr. 23 10:11 - Kerületi Újság

A Csevak Zrt. felvételt hirdet kontrolling munkatárs munkakörbe.

Tedd le.

Segítség a bajban

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!

Szerkesztőket keresünk!

Szerkeszd valamely kerület(ek) oldalát és keress pénzt az oldaladdal! Szabad még:
Buda I., II., III., XI., XII., XXII. kerület
Belváros: V., VI., VII., VIII. kerület
Észak-Pest: IV., XIII., XV. kerület
Dél-Pest: XIX., XX., XXI., XXIII. ker.
Keress meg! 

Hírlevél



HTML formátum?

Partnereink

Hiánypótló szótárak a Tinta Kiadótól



Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!

Népszerűségi mutató

Oldalainkat 318 vendég és 0 tag böngészi

Kerületi Újság - Videók